Hálaadás

Aaron, lévén, hogy azért Ő mégis csak amerikai, minden évben komolyan veszi a hálaadást. Idén, mivel jövő héten költözünk, illetve a francia srác is, Guillaume, hazamegy végleg, úgy döntöttünk, hogy akkor egy nagy vacsit rendezünk. Tök jól sikerült. Aaron kitett magáért. Egy egész pulykát berendelt a hentesnél (ugye Ő vegetáriánus), majd meg is sütötte a töltélekkel együtt. Csinált csokis sütit (chocolate chip cookie) , almás rétest (apple pie) és tökkását. Ezek a hagyományos hálaadás napi étkek és természetesen mindez fincsi krumplipürével tálalva. Aztán lazulás és kidőlés. Még mindig van vagy három kiló pulykahús a hűtőben pedig öten vagyunk rá. Érdekesség: állítólag a pulykahús bizalmat ébreszt az emberben a körülötte lévőkkel szemben, azért eszik ünnepekkor sokfelé.

Felteszek néhány képet, amelyeken látszik a kaja, meg a lakótársaink, mert ennek a korszaknak amúgy is vége négy nap múlva. Egyik szemem sír, a másik nevet...de a nevetés erősebb. :-)

Hurrá, költözünk!!

Végre megtaláltuk új és remélhetőleg hosszútávú otthonunkat. Két utcával van arrébb, a mostanihoz képest, mivel mindenképp a környéken akartunk maradni, mert itt már ismerjük a dörgést, "The Hood".

A bértleti díj elég húzós, inkább le se írnám, hogy mennyi, de itteni viszonlyatban nem annyira durva. Mondjuk a kolleganőm teljesen ki volt akadva, hogy miért nem költöztetünk be valakit magunk mellé stb. Ezek mind nagyon spórolósak, ha ilyen dolgokról van szó, de 15.000-ért simán vesz egy felsőt.

A házról: mert ez egy teljes, kétszintes ház három hálószobával. Felújított, modern konyha, többnyire új bútorok stb. A főbérlőnk pedig az ír Brad Pitt. Legalábbis én ezt állapítottam meg róla, mire Aaron jött, hogy akkor biztos akarok tőle valamit. Persze nem komolyan...de azóta ezzel húzzuk egymást. Nagyon kedves srác egyébként.:-)

Voltam Dublinban a hétvégén, meglátogattam Mayt, akinél még áprilisban laktam és ott aludtam nála. Persze este elborozgattunk meg főzött vacsit, szóval jó volt egy kicsit kimozdulni és főleg, hogy végre megvolt az első szabadnapom!! Viszont jövőhéten jön Kalmárbandi, tehát addig kímélem magam, mert az csúnya lesz, ha mi beszabadulunk a Temple Barba!!

Állásinterjú

Mivel utálom a jelenlegi munkámat, gőzerővel keresek állást. Eddig elég sok helyre beadtam, de természetesen nem is méltatnak válaszra, mint otthon általában. Eddig egy helyre hívtak be tesztelésre (aptitude test), ahol mindenféle matek- és logikai fejtörőket kellett megoldani. Olyan készségeket mértek, amelyek kellenek az ilyen uncsi adminisztrációs melóhoz. Ez az állás elég jó lett volna, a BBC HR osztályán lettem volna egy utolsó kis csicska, de valahol el kell kezdeni.

Na de miért nem kaptam meg? Hát azt tudni kell hozzá, hogy itt az emberek nem szeretik ha kérdezel (főleg olyat, amire nem tudják a választ), én meg kérdeztem. Történt ugyanis, hogy a tesztfüzetben (az én megítélésem szerint), rosszul lett nyomtatva az egyik feladat. A kérdések nem passzoltak a táblázathoz, amiből dolgozni kellett. Ezt szóvá is tettem már a feladat megoldása közben, kézfeltartással jeleztem e szándékomat. Úgy nézett rám a két felügyelő, mintha ilyen még soha nem történt volna. Ugyanis ők mondták, hogy közben már nem lehet kérdezni, de előtte meg honnan tudod, hogy valami malőr közbejön? 22-es csapdája...

A lényeg, nagy nehezen odajött és anélkül, hogy beletekintett volna a feladatba, rámnézett és azt mondta: Olvasd el mégegyszer a feladatot! Mondom, nem vagyok hülye a feladatot értem, de nyomtatási hiba van az oldalon! - Olvasd el mégegyszer!-mondta újra. Mondom: oké!

A teszt után - miután elvették a feladatlapot - odajött a másik okos és lerakott elém egy másik füzetet, hogy akkor mutassam meg, hogy hol volt a hiba. Mondom ez egy másik füzet, hagyjuk inkább! Csókolom! Egyből értettem a dörgést....

A legjobb az egészben, hogy azt a füzetet már többször használták, és eddig senki nem tette valszeg szóvá, mert ők már tudták...kérdezni pedig nem szabad!

Na ezek mentek a héten. Holnap jelentkezem még!

Miért jó itt lenni? - 7 dolog amit imádok benne

1. Gyönyörű ország. Van hegy, völgy, tenger, város, falu, amit akarsz. Nagyszerű és egyben fájdalmas történelemmel bír, amiben hasonlít Magyarországhoz.

2. Az emberek nagyon kedvesek és segítőkészek. A boltokba vissza lehet vinni akármit akár blokk nélkül is és visszaadják a pénzt.(eztneked homar.hu!) Oké, még nem próbáltam, de ha megteszem, ígérem, beszámolok róla.

3. A pubok hangulata. Nincsen jobb mint egy esős vagy akár napos vasárnap délután lemenni a pubba egy-két Guinnessre és hallgatni, ahogy az öregek vagy fiatalok beszélgetnek, egy idő után elég zavarossá válik a dolog, de ennek ez a szépsége. Eddig két kisebb tengerparti városkába látogattunk el hétvégén, Bangorba és Carrickfergus-ba. Itt lehetett igazán megszemlélni az őshangulatot. Az egyik helyen az öreg bá, miután 20 mp-ként rikoltott egyet és már mindenki rászólt, fél óra után ráborította az asztalt a társaságára majd szépen lelépett. Gondoltuk, ej, hát elfáradt. Majd két hétre rá Carrickfergus egyik nevezetes "nyilvános házában" láttuk, ahogy az egyik csaj - teszem hozzá délután két órakor - összeszólalkozott a barátjával és az arcába borított egy korsó lágert, amit Aaron, lévén épp a pultnál rendelt, közvetlen közelről élvezhetett. Tisztára Blikkbe illő sztori. A csaj kb. úgy nézett ki, hogy a Bank Dance Hall bejáratánál lehet, hogy visszafordították volna, hogy vegyen fel még magára valamit, tehát nem sok mindent hagyott a képzeletnek. Én azért bírom a műbalhét, ha nem velem történik és nem sérül meg senki. :-)

4. Mindenhová eljutok gyalog. Mivel nincs jogsim (dehát azt itt annyira egyszerű letenni, hogy lehet, hogy meg is próbálom csak azért, hogy legyen), ezért nagyon bejön, hogy sétálva eljutok mindenhová egy félóra alatt. Itt egyébként minden hülyének adnak jogsit. Képzeljétek el, hogy annyit kell tenned mindössze, hogy a postán feladsz egy jelentkezési lapot 90 font kíséretében és megkapod az ún. "Provisional Liscense"-t, amivel már lehet is vezetni. Na jó, valakivel az anyósülésen, akinek van jogsija, de akkor is. Aztán egy elméleti vizsga (nincs tanfolyam), gyakorlati vizsga (nem kötelező hivatalos órákat venni) és már meg is van a jogsid. Nem csoda, hogy itt némelyiknek fogalma sincs, hogy kell vezetni. Na ez akkor érdekes, amikor én megyek a nem olyan kicsi, de európai fejemmel és nézek én mindenfelé, mint akinek egyensúly problémái vannak, de pont nem onnan jönnek ahonnan számítok rájuk. Ezzel a balkéz-szabállyal a mai napig veszélyben érzem magam. Múltkor annyira magabiztosan haladtam át a kereszteződésen, gondolván, "figyu nekem ne szóljá' be", hogy pont egy double decker ütött el majdnem. Ezek nem állnak meg, csak ha NAGYON muszáj.

5. Na de a pozitívumoknál maradva: szuper koncertek vannak, majdnem minden héten. Oké, még nem igazán engedhetjük meg magunknak, de egy fél év múlva már meg sem fog kottyani a 40-50 fontos jegyár.

6. Lazaság van: a munkahelyen, a hivatalokban, mindenhol. Az "Ej, ráérünk arra még!" effektus játszik. Nem úgy mint otthon. Mindenki átélte már gondolom ezereszer a csinovnyik fílinget, amikor az egyik ablaktól rohansz a másikig a postán, bankban, APEH-ban stb., de aztán kiderül, hogy nem mondtad ki a bűvös szót, tehát egy körből kimaradsz, majd újradobhatsz, hátha akkor szerencsésebb leszel. Ja és még úgy néz rád az ablak mögül, mintha Te lennél az év hülyéje, csak azért mert Ő ott ül egész nap és tisztában van a dolgok abszolút ésszerűtlen menetével. Itt hivatalos iratnak számít, a pecsét nélküli irat is. Tehát Kedves Pecsétgyártók, ne gyertek ide, nem jó biznisz!

7. And last but not least: Mivel én elég tervezgetős vagyok -nem hiszek a horoszkópban, de ez a csillagjegyem, a Bika, egyik fő jellemzője-itt aztán azt lehet. Nem kell aggódni, hogyan fogom jövő hónapban kifizetni a számlákat, mehetek-e szórakozni stb. Jól félre lehet tenni. Ahogy a Sing-Sing mondta: "Hidd el, hogy van jövőd! ..."

Na most ennyi jutott eszembe, ezt emésszétek, aztán nemsokára beszámolok az árnyoldalakról is, mert nem lennék hű magyar, ha nem panaszkodnék egy kicsit. :-))

Ja, ha van hozzáfűznivalótok (tetszett-nem tetszett, kíváncsi vagy valamire stb.), nyugodtan kommenteljetek!

Halloween

Nem írok most túl sokat, mert a tegnapi duhajkodástól még fáj a fejem. Jól sikerült kis összejövetel volt, felrakok néhány képet, azok beszéljenek helyettem. Volt egy-két tündér, mexikói, gengszter, Uma Thurman a Pulp Fictionbol, de azt hiszem Johnny Depp-pel beszélgettem a legtöbbet, a Félelem és reszketésből. Néhány pohár whisky után enyhén szólva ittas állapotba kerültem, ezért számomra elég hamar véget ért a móka. Remélem nem voltam agresszív, néhány sikítás + éneklés belefér azt hiszem. Csak a szokásos...:-) Csak itt még nem ismernek!

Na mi történt eddig...?

Egy nem tervezett, utolsó, tequilával és sörrel táncba fordult éjszakával zártuk budapesti életünket (ezúton is köszönet Katának, Mike-nak, Mattnek, a "Mexikóinak" R.I.P.), hogy másnap útra kelhessünk egy jobb világ felé...

Elég hamar szembe kellett néznünk szervezési hibáinkkal, már a londoni reptéren. Történt ugyanis, hogy mi jól kitaláltuk, hogy 6 bőrönddel érkezünk és ez elég lesz átvészelni a következő 6 hónapot, amíg egyikünk sem megy haza. Mondjuk otthon hagytam a fél életem (és ezzel a cipőimre gondolok elsősorban:-), de azért sikeresen leküzdöttük minden csomagunkat 20 kiló alá. Mi ugyanis így értelmeztük az easyjet poggyász szabályait és lehet, hogy ez magyar jellemző, de a hölgyike Ferihegyen is ebben a hitben járt el. Nem kellett tehát fizetnünk semmit Londonig, ahol is közölték a becsekkolásnál Belfast felé, hogy ja, 20 kiló személyenként a kvóta, minden további kiló 6 font lesz. Ez kb. 480 font lett volna a jól megspórolt, összetáncolt (nyugi csak az esküvőn:) pénzünkből. Tehát repülő lekés, gondolkodik, repjegy átrak későbbi járatra, könyörgés, meggyőzés és máris ott ültünk az esti járaton, igaz 180 fonttal karcsúbban, de az akkor már nem számított.

Ez egy kicsit visszavetette lelkesedésem, de azért az első hétvégénk szuperre sikeredett. Minden, ami ma már 2 hónap után annyira megszokottnak tűnik, ijesztő és idegen volt. A gondolataim kavarogtak: Úristen, jó ötlet volt mindent feladni és idejönni? Lesz-e itt jövőm? Mi lesz ha elfogy a pénzünk és nem találok munkát? Ezek gondolom tipikus tünetek.

Otthon lehet, hogy ezek reális félelmek is lettek volna, azonban itt elég egyszerű az élet. Minden adminisztrációs eljárás elég gördülékeny. Ahhoz, hogy az ember dolgozni és élni tudjon az Egyesült Királyságban, mert ugye hivatalosan ott vagyunk (ez egy másik téma), kell egy regisztrációs szám (National Insurance Number), ez olyan mint otthon a TB, csak itt ez van és nincs más. Nem úgy mint Mo-n adószám, TB-szám, személyi, lakcímkártya stb.

A lényeg: 5 nap alatt sikerült munkát találnom, ahol még mindig dolgozom. Igaz, szétunom az agyam egy irodában egész nap, de legalább normális munakidőm van és aránylag jól fizet.
Az első munkám (4 nap itt tartózkodás után) egy recepciós állás volt egy elég menő építészeti cégnél. A feladat egyszerű volt: válaszolj a bejövő hívásokra, írd le a hívó nevét, hogy kit keres, majd kapcsold a hívást, miután egyeztettél, hogy az illető fogadja-e a hívást. Hja, igen...ha érteném is az észak-ír akcentust. Annyit hozzáteszek, hogy 8 éves korom óta tanulok angolul, angol szakot végeztem, 5 éve angolul beszélünk otthon, de ez kifogott rajtam. Olyan érzés volt, mintha teljesen hülye lennék.

Csak egy vicces kis incidens ebből a napból: a hívó közölte a nevét, amiből ennyit értettem: I'M Michael Hanahahdhads...,- mondom- betűzné kérem?-lebtűzte-még mindig nem értem (kínos), még egyszer? - mire Ő- Csak mondja meg Steve-nek, hogy a vállalat vezérigazgatója kereste- Öhm, természetesen...(no komment!)

Aaron az egyetemen tanít heti 5 órában és mellé vállalt pincérkedős állást, mert abban volt gyakorlata még Amerikából. Sajnos az utóbbi nem vállt be, így közös megegyezéssel elváltak útjaik az étteremmel, de ez így talán jobb is. Az indok: nem mosolygott eleget a vendégekre. Háát, lehet, hogy 2 diploma, 7 év egyetemi tanárkodás után az ember nem jószívvel mosolyog sznob üzletemberekre, akik az egész délutánjukat egy étteremben töltik a céges hitelkártyájukkal. Nagyon sajnálom őket! Bár ezt Aaron is tudta, mielőtt odament.

Most volt Halloween, itt petárdáztak egész éjjel. Mi nem mentünk sehova, ma megyek a kolleganőm bulijára, ami szerencsére két utcával odébb van csak, és Paris Hiltonnak öltözöm. Vettem műkutyát, amit a táskámban fogok hordani, óriás napszemüveg, néhány kiegészítő és már kész is Paris. Azért egy pár könyvet is kellene cipelnem magammal pl. filozófiáról, vagy atomfizikáról, hogy teljes legyen a kép. Erről mindenképp beszámolok következő postomban.

Bevezető

Na szóval, csak azoknak, akik nem ismernek, egy rövid sztori eddigi életünkről. ABC= Aaron & Betti are Cool, tudom elég nyálas, de akkoriban amikor kitaláltuk, nem tűnt annak. A szereplők: Aaron - az USA-ból szakadt expat, aki 7 év Budapest után valami változásra vágyott; Betti - ős-zuglói partiarc, aki 27 év Magyarország után döntött úgy, hogy elég ebből, lássuk mi történik a világban. Történt ugyanis, hogy ezek ketten találkoztak, úgy 2002 végefelé és egy rántotta, feminista könyvvita és némi Bahtyin segítségével "szerelembe estek". Sok-sok bulizás, együttélés és utazás után 2007. május 18-án összeházasodtak és elhatározták magukat, hogy Írországba költöznek.

Mivel ez a blog leginkább az otthon (Mo-n) maradt barátoknak és családnak szól, ezért én, Betti, leszek a mesélő. Lehet, hogy angolul is megírom, hogy a közös angol-amerikai-francia-argentín-német stb. barátaink is olvashassák, már ha van kedvük hozzá. A cél nem az, hogy mindent leírjak, ami történik velünk, inkább, hogy megosszam a gondolataim és benyomásaim erről a nagyszerű helyről. Mindig kérdezik: na és milyen kint? Erre a válasz általában: jó! De azért ezt mindenki belátja, hogy nem ilyen egyszerű. Ezentúl, ha felteszik a megszokott kérdést (aminél talán csak a "na és milyen a házasélet?" idegesít jobban) , ide irányíthatok mindenkit.